Miért olyan fontos, hogy gyermekeink jól tájékozódjanak a saját testükön? Miért kell tudniuk a testrészeik nevét, helyét, hogy melyik oldalon helyezkednek el? Miért nem mindegy, hogy milyen embert rajzolnak? Sok szülő fejében megfogalmazódnak ezek a kérdések… Remélem választ kaptok a kérdéseitekre!
Amikor megszületünk, kevés tapasztalattal rendelkezünk önmagunkról és a világról. Számunkra elsősorban édesanyánk a legfontosabb, és a családunk, hiszen ők azok, akik kielégítik egy újszülött, egy csecsemő szükségleteit. Majd amint érzékszerveink tökéletesednek egyre inkább felfigyelünk önmagunkra, a világ dolgaira. (Ilyenkor szokták a babák vizsgálni a kezüket, a körülöttük élők öltözékét, rácsodálkoznak érdekes formákra, áhítattal figyelik a fák mozgó leveleit).
Az első észlelési csatorna a csemetéknél a száj, a szájtér. A csecsemők azért vesznek mindent a szájukba, mert így tapogatják le a különböző tárgyakat, a saját testrészeiket is beleértve. Ezáltal újabb információkkal gazdagodnak önmagukról, s a világ tárgyairól. Felfigyelnek arra is, hogy hangot tudnak adni. (Ekkor igazán viccesek, képesek kacagni saját kurjantásaikon, akár egy papír elszakításának a hangján is.) Mozgásaik először még önkéntelen, reflex-szerű mozdulatok (rugdalózás, fogóreflex).
Majd szépen lassan ezek a mozdulatok tudatossá válnak, (tárgyak után nyúlnak, akaratlagosan fognak, érintik játékaikat, a testrészeiket; és már el is tudják ezeket engedni). Végül csemetéink eljutnak a helyváltoztatásig. Motivációjuk, hajtóerejük ez idáig is a saját kíváncsiságuk volt. A helyváltoztatással (gurulás, majd a kúszás, eztán a mászás, végül felállás során) újabb, s az egyik legfontosabb tapasztalatra tesznek szert, mégpedig saját testükre csodálkoznak rá. Ahogy csúszik a pocakjuk a földön, netalán koppan a térdük mászás közben, esetleg földre huppannak, és megismerkednek a fenekükkel. Eljutnak egy tükörhöz, és rácsodálkoznak emberi mivoltukra, bár ilyenkor még nem tudják, hogy azok igazából ők, maguk. Ezek az első tapasztalatok önmagukról, melyeket különböző úton szereztek meg a gyerkőcök (érintés-tapintás útján, vizuálisan-látásuk segítségével, auditív csatornán- hallásuk segítségével) beépül ismeretként az elméjükbe, személyiségükbe.
Amint látjátok ebben nekünk, szülőknek, pedagógusoknak tevékenyen, aktív szereplőként nem sok részünk volt, hiszen ha egy gyermeket nem akadályoz semmi (itt olyan gátló okokra gondolok – mint veleszületett mozgásszervi rendellenesség, idegrendszeri károsodás stb…), akkor ezeket a tapasztalatokat megszerezve szépen fejlődik. A mi feladatunk annyiban merül ki, hogy óvjuk e tevékenységei folytán a testi épségét, és biztosítsunk neki kellő időt, helyet, egészséges környezetet, új élményeket, és további lehetőségeket, hogy kibontakoztassa magát.
Hogyan is segíthetjük gyermekünk további fejlődését? A cikkem folytatásából kiderül, kattíints a linkre: http://www.fejlesztemagyerekem.hu/#!Lépj-közelebb-Önmagadhoz-avagy-elindult-a-Kukucskáló-Műhely/c156m/E2012949-F5BE-4AB8-B0B6-785F337E999F
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: